KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK – LOLA ÉS PATOCSKA OLIVÉR

A Komorói Petőfi Sándor Tagiskola tanulói és azok szülei 2015. szeptember 29-én Lola és Patocska Olivér koncertjén vettek részt. A gyerekek ismerték az előadókat, sok dalukat hallgatják nap, mint nap. A koncert előtt az iskolában is beszélgettünk, olvastunk a fellépőkről. A koncertre a gyerekek nagy várakozással érkeztek, ujjongással fogadták az előadókat. A koncertek hangulata nagyon jó volt, a dalok nagy részét énekelték a gyerekek is. Az énekesek igyekeztek bevonni a közönségüket az éneklésbe néhány gyereket a színpadra is felhívtak, illetve közéjük is ültek. Az együtt töltött idő hamar elrepült, mindkét előadót megrohamozta a gyereksereg közös fényképért, aláírásért. A koncertre jó néhány szülő is kíváncsi volt, és a délelőtti időpont ellenére ők is részt vettek az eseményen, még a fotózáson is. A sikert igazolja, hogy az induló fellépők után az ablakokból is integettek a tanulóink.

 

Révész Hanna: „Lolának nagyon szép a hangja, és nagyon kedves volt hozzánk.”

Báder Annabella: „Jól éreztük magunkat, aranyosak voltak a művészek.”

Bencze Milán: ”Tetszett, látni, hogy együtt táncoltam Lolával a színpadon?”

KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA01 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA02 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA03 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA04 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA05 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA06 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA07 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA08 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA09 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA10 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA11 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA12 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA13 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA14 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA15 KOMORÓ-KÖZÖSSÉGI RENDEZVÉNYEK-LOLA16